A honlap betölése folyamatban...

Kérem várjon...
bemutatkozás

Köszöntöm a tisztelt Olvasót!

 

Nevem: Dr. Donajó Péter. 1984. évben szereztem diplomát az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, melyet követően a „VOLÁN” Tröszt Jogi osztályán majd az „ÖSSZEFOGÁS” Lakásszövetkezetnél helyezkedtem el, mint jogi előadó.

 

Rövid idő elteltével a KISZÖV Jogi Irodáján kaptam jelölti állást, ahol a szakvizsgáim letétele után a 80. sz. Ügyvédi Iroda tagja lettem. Később egyéni ügyvédként tevékenykedtem majd megalakítottam a Dr. Donajó Ügyvédi Irodát.

 

Az 1990 évek közepén részt vettem a KERSZÖV Kft (Complex Kiadó Kft jogelődje) által létrehozott „Iratmintatár” szerkesztésében. A több mint 20 éves praxisom elismeréseként a kollégák többször jelöltek a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett Működő Választott Bíróság tagjának. 2008. évtől felvettek a svájci Ralph Hübners által 1976 óta kiadott „Who is Who Magyarországon” című személy-enciklopédia kiadványba.

 

Két leány-gyermekem van. Diána közgazdásznak tanul, míg Dorottya a jogi pályára készül.